Legjobb irodai növények – TOP 10

Elképzelhető, hogy az utóbbi időben sokan már nem járnak be heti 5 napot az irodába, de nem szabad hagyni, hogy az irodahelységek sivár és élettelen munkahelyekké váljanak. Ez különösen igaz akkor, ha számtalan olyan igénytelen irodai növények közül is válogathatunk, amelyek átvészelik a kevesebb gondozást is.

Miért hasznosak a növények az irodában?

Számos tanulmány bizonyította már, hogy a munkahelyi környezet zöldebbé tételével pozitív hatást érhetünk el. Az embereknek szükségük van arra, hogy a természettel folyamatosan kapcsolódjanak. Az irodai növények segítenek a stressz csökkentésében.

Tanulmányok bizonyítják, hogy már egyetlen egy növény elhelyezésével is javul a munkatársak hangulata és elősegíti a teljesítménynövekedést is.

Színpszichológia szerint a zöld szín pihentető és nyugtató hatású, így az irodák ilyen árnyalattal való díszítése csak jó hatással lehet az alkalmazottakra.

Az irodai virágok sokkal vonzóbbá teszik a munkahelyeket az álláskeresők számára.

Míg az embereknek oxigénre van szükségük a túléléshez, addig a növények olyan gázokat „nyelnek el”, amelyekre nekünk embereknek egyáltalán nincsen szükségünk, így képesek megtisztítani a levegőt.

Azáltal, hogy a növények képesek elnyelni a hangokat, csökkentik a háttérben zajló irodai csevegések zavaró hatásait.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő növényeket?

A növények kiválasztását teljesen más szempontok szerint kell elvégezni, ha irodai környezetről van szó.

Az első és legfontosabb, hogy először a helyet válasszuk ki a növényeknek és csak utána kezdjük meg a növények keresését. Egyáltalán nem mindegy, hogy árnyékos vagy napos helyre tudunk virágokat elhelyezni. A kiválasztott hely továbbá befolyásolhatja azt is, hogy mekkora növényt tudunk oda elhelyezni. Ha a földre szánjuk a növényt, akkor bátran válogassunk a nagyobb és terjedelmesebb növények közül. 

A hely kiválasztásakor figyeljünk oda arra is, hogy a leendő növény ne legyen útba, tehát ne akadályozza a haladást vagy esetleg a nyílászárók nyílását és záródását. Ha az nyílászárók környékét szemeltük ki, akkor mindenképpen számolni kell azzal, hogy időnként huzatban lesznek a növények, amelyet nem minden fajta bír el. Sokszor a legjobb megoldás a fali polc, mert ott nem lesznek láb alatt és a csüngő-futó növényeknek van helyük növekedni.

Irodába kerüljük a szúrós növények beszerzését és az asztalokra minden esetben a kisebb méretű növények közül válasszunk.

Ahogy nekünk, úgy a növényeknek is szükségük van bizonyos méretű térre ahhoz, hogy megfelelően tudjanak fejlődni. A növények irodába csak úgy fognak fejlődni, ha ezt biztosítjuk számukra és nem szorítjuk be őket a bútorok közé vagy mögé.

Az irodában valószínűleg van néhány forgalmasabb terület, ilyenek például a bejáratok és a mosdók. Legyünk óvatosak, hiszen itt elképzelhető, hogy felborítják a növényeket, amely hatalmas rendetlenséget tud okozni és valószínűleg a növény sem élné túl a megpróbáltatást.

Az irodai növényeknek távol kell lenniük a radiátoroktól és a klímáktól is, hiszen ezek a berendezések a levegőből kivonják a nedvességet, amelyre a növényeknek nagy szükségük van.

Hétvégére és az ünnepnapokra olyan helyiségekbe helyezzük át a növényeket, ahol kering a levegő. Ha lehetőségünk engedi, akkor nyissunk ki egy közeli ablakot is, így biztosan nem lesznek fülledt helyiségben a növények.

Hogyan gondozzuk, mire figyeljünk, hogy sokáig szépek legyenek az irodai növények?

Irodai növények öntözése

Természetesen az irodai növényeket is öntözni kell. A legfontosabb, hogy ne öntözzük túl őket és mindig annyi vizet adjunk nekik, amennyit az adott növény igényel. Óvakodjunk a túlöntözéstől, ezt legjobban egy talajnedvességmérővel tudjuk ellenőrizni.

TIPP:

Érdemes egy napot és akár egy személyt kiválasztani, aki locsolja az irodai virágokat, hogy nehogy abba a hibába essünk, hogy senki sem locsolja őket vagy épp mindenki amikor eszünkbe jut.

Irodai növények leveleinek tisztán tartása

A növények nem viselik túl jól a port, ezért minden levelet nedves papírtörlővel tisztítsunk meg, ha lehetőségük engedi, akkor alkalmanként zuhanyozzuk le őket. Ezt általában 2 hetente el kell végezni irodai növények esetében.

Irodai virágok – vágás, metszés

Fontos, hogy az elhalt levelektől folyamatosan tisztítsuk meg a növényt, hasonlóan, mint az otthonunkban található szobanövényekről, mert ez segíteni fog a növénynek a fejlődésben.

Irodai növények tápoldatozása

Az irodai virágok is igénylik a trágyázást, tápoldatozást, hiszen a növények a talajból vonják ki a tápanyagokat és egy idő után a talaj kimerül. A műtrágya, folyékony tápoldat használatával a talaj tápanyagban gazdag lesz és a növények így egészségesen tudnak fejlődni.  

TOP 10 legjobb növény irodába

Zöldike (Chlorophytum)

Zöldike - Csüngő csokrosinda - Chlorophytum - irodai növények

A zöldike az egyik legkönnyebben tartható zöld növény, mely nem igényel extra dolgokat és mégis csodaszépen növekszik.

Emellett kiváló légtisztító növény, képes a levegő szén-dioxid tartalmából 96% lekötni.

Gyompálma (Chamaedorea elegans)

Chamaedorea elegans - gyompálma

Rendkívül kedvelt pálmafajta.

Ez a fajta pálma nem túl igényes fajta, könnyen tartható irodában, mert közepes víz és hőmérséklet igényű. Ha az irodában kellemes napos helyre rakjuk és nem hagyjuk kiszáradni akkor sok évig díszíti irodánk.

Nálunk maximum 1 méter magasságig nő.

Bővebben itt olvashatsz róla: Gyompálma gondozása, ápolása

Kúszó filodendron (Philodendron scandens)

Kúszó filodendron, Philodendron scandens

Helyezhetjük függő kosárba vagy magasabb helyen lévő virágtartóba, de futtathatjuk mohakaróra vagy egyéb virágrácsra is.

Szobai futóka (Scindapsus)

Szobai futóka, Epipremnum aureum

Egyszerű, de mutatós szobanövény. Kifejezetten ajánlott, hiszen egy igazi túlélőnek mondható. A gondozása meglehetősen egyszerű.

Futtathatjuk magasabb polcokról, szekrény tetejéről, de mohakarón is.

Anyósnyelv (Sansevieria)

Anyósnyelv - Sanseviera

Igénytelen, szívós növény, mely nemcsak régmúlt időkben volt kedvelt szobanövény, hanem ma már a rengeteg fajtájával a modern, letisztult otthonok, irodák kedvelt dísznövénye lett. Irodai növények közül talán ez a legfelkapottabb mostanánban.

A túllocsolást és a tűző napfényt nem viseli jól.

Kiváló légtisztító növény, számos vegyi anyagot köt meg, mint például formaldehidet, benzolt ezért irodákban nemcsak mutatós, de hasznos irodai növény is.

Bővebben itt olvashatsz róla: Anyósnyelv (Sansevieria) gondozás, ápolása

Sárkányfa (Dracaena)

Irodai növények - Dracena

Több fajtája gyakori nálunk: Sávos, tarka, illatos sárkányfa.

Nem bonyolult a dracéna tartása, az általános igényű szobanövények közé tartozik. 

Magasra növő növény így alkalmas a földre, padlóra helyezése. Az alacsonyabbak pedig asztalon is rendkívül mutatósak.

Bővebben itt olvashatsz róla: Dracéna, sárkányfa gondozása, ápolása

Cikászpálma (Cycas)

Cikász pálma, szágó pálma, fiatal Cycas revoluta

A legelterjedtebb fajtája a Japán cikász a Cycas revoluta. 1-2 méterig nőnek. Nagyon lassú növekedésű, évente maximum egy levélkoszorút növeszt.

Gondozása nem túl bonyolult, könnyen tartható irodában, ha az alap igényeire figyelünk meghálálja a törődést.

Terebélyes és szúros levelű növény, így az irodában megfelelően nagy és nem forgalmas helyet érdemes neki keresni.

Bővebben itt olvashatsz róla: Cikász pálma gondozása, ápolása

Zamiopálma (Zamioculcas)

Zamiopálma - irodai növények

Az igénytelensége miatt nem kell sok mindenre kell figyelnünk, ellensége a túlöntözés.

Szereti a napfényt, de tűző napot nem kedveli, a szűrt napos hely a legjobb neki.

Mivel terebélyes méretre képes megnőni, elhelyezésénél vegyük ezt figyelembe.

Legénypálma vagy agglegénypálma neveken is találkozhatunk vele.

Bővebben itt olvashatsz róla: Zamiopálma gondozása (Zamioculcas)

Vitorlavirág (Spathiphyllum)

Vitorlavirág irodába is - irodai növények, hálószobai növények

A vitorlavirág az egyik legkönnyebben tartható szobanövény, mely folyamatos virágzásával csodaszép dísze lehet félárnyékos irodánknak.

Légtisztító növények közé tartozik, ezért különösen ajánlott a tartása irodákba, lakásokba.

Átlagos vízigényű szobanövény, talaját nyirkosan kell tartani.

Bővebben itt olvashatsz róla: Vitorlavirág (Spathiphyllum) gondozása

Pálmaliliom (Yucca Elephantipes)

Jukka pálma - irodai növények

A jukka pálma régóta kedvelt szobanövény, mely sikerét az egyszerű gondozása és mutatós kinézete adja. Rendkívül igénytelen és sokat eltűrő növénynek mondható. A leggyakoribb a törzses változatok, melyből 1-2-3 törzset is ültetnek 1 cserépbe.

Magasabb növény, így leginkább alkalmas padlóra való elhelyezése.

Még több irodába alkalmas növényt keresel? Akkor nézz szétt itt: Növények, virágok irodába

Fotók: Dreamstime.com

Hogyan tartsuk távol a macskát a kertünktől

Hogyan tartsuk távol a macskát a kertünktől?

A macskák kedves házi kedvencek, de ha szabadon kóborolnak a környéken, komoly problémákat okozhatnak a kertekben. Sokan panaszkodnak arra, hogy a macskák felkaparják a frissen ültetett ágyásokat, tönkreteszik a növényeket, vagy éppen a kertben végzik el dolgukat. Ez nem csak esztétikai szempontból kellemetlen, de egészségügyi kockázatokat is rejthet magában.

Virág leírása »